Te mivel szállítasz külföldre? Ez a leggyakoribb kérdések egyiket, amit fel szoktak tenni nekem a nemzetközi értékesítésbe frissen belekezdett vállalkozók, ugyanis aki B2C értékesítésre adja a fejét, az előbb utóbb szembesül a külföldi szállítás nehézségeivel.

A Virivee-vel lassan 7 éve szállítunk külföldi megrendelőknek, így elég sok tapasztalatot szereztünk már ezen a területen.

Alapvetően háromféle szállítási mód van, amivel tartósan érdemes külföldre szállítani: postai kiszállítás, és futárszolgálaton keresztüli szállítás, vagy a fulfillment központok igénybevétele. (Van egy negyedik féle szállítási megoldás is, amikor futár viszi a csomagot egy másik országba, ahol a helyi postával adják fel a csomagokat. Erről itt írok kicsit, mert sokszor olcsóbb, mint a Magyra posta.)

Postai szállítás

A postával szemben nagyon sokaknak vannak fenntartásai, nem is teljesen alaptalanul, de nem sok jelentősége van, hogy esetleg nem szeretjük a Magyar Postát, mert bizonyos jellegű szállításoknál megkerülhetetlen, így jobb megbékélni vele. Viszont jó tudni, hogy ha külföldre adunk fel csomagot, akkor elsősorban a célországi posta működése számít igazából, nem az itthoni.

Postai szállításnak van egy másik módja, amikor nem a magyar postával szállítunk, arról itt írok.

A postai küldeményeket (levél vagy csomag) feladhatjuk normál küldeményként vagy ajánlott küldeményként.

Ajánlott küldemény

Az ajánlott küldemények abban különböznek a simától, hogy minden esetben nyomkövető számot kapnak (külföldön pont ezért általában “regisztrált küldemény” a nevük), ami alapján követhető, hogy merre jár a csomag. Többnyire online is követhetőek a postai nyomkövető rendszereken keresztül (pl https://www.track-trace.com/post), illetve visszakereshető, hogy a csomag végül kézbesítve lett-e. Sajnos az online nyomkövetés nem minden országban működik, a legfájóbb ezek közül Ausztrália és az USA, így itt nem tudjuk online nyomon követni a csomag útját. Ez azonban nem jelenti azt hogy az Ausztrál Posta nem tartja számon merre jár, a helyben érdeklődőknek meg tudják mondani hogy hol van a küldemény, pl a címzett vagy egy kinti ismerős utána tud kérdezni. Sajnos AZ USÁban nem tartják nyilván 2016. október óta a regisztrált magyar leveleket (reméljük idővel ez megváltozik). A postai nyomkövetési számoknak fix nemzetközi formátumuk van: “EE123456789XX”, ahol az XX a küldő ország kódja, az EE pedig a küldemény típusát jelöli. Az itthonról feladott nemzetközi levelek ilyen kódot kapnak: RR123456789HU

Ha egy ajánlott küldeményként feladott csomag nem érkezik meg, és nem látszik az online nyomkövetésből sem hogy merre jár, akkor a feladástól számított 30 nap után kerestetni lehet a küldeményt. Eddigi tapasztalatom szerint viszonylag kevés ajánlott küldemény jut erre a sorsra, és ezek nagy része is olyan csomag, amit valaki átvett már (pl szomszéd, csak elfelejtette átvinni a csomagot, vagy sunnyogó megrendelő, aki a pénzt is vissza akarja kérni de az árut is meg akarja tartani – de ez azért nagyon ritka). Sokan nem tudják, de ha egy ajánlott küldemény eltűnik, akkor a posta kártérítést köteles fizetni, ennek fix díja van és viszonylag magas a kártérítési összeg, és külön kell igényelni, automatikusan nem jár (erről majd később írok külön posztot, mert nem annyira egyszerű a dolog.).

Az ajánlott küldemény egy elég jó dolog, egy nagy gond van vele, hogy viszonylag drága. /// Elavult tartalom: 2019-es tarifa alapján 1230 forint plusz költsége van a normál díjszabáson felül. Vagyis mindegy hogy mit és mekkorát küldünk, kifizetjük egyszer a küldemény díját, és erre jön rá még a 1230 forint pluszban.
Ez elég magas, mert pl egy sima levélküldemény 50 grammig (ebbe pl belefér egy pici és könnyű fülbevaló) elsőbbségi díja 650 Ft ha Európába küldjük (765 Ft ha USA), így egy ajánlottan feladott elsőbbségi 50 grammos levél tehát 650+1230 forint, vagyis összesen 1880 forint Európára és 1995 Ft az USÁ-ba.

Mikor érdemes ajánlva küldeni?

Mint a fenti példából is látszik eléggé sokba kerül ajánlott levélként/csomagként küldeni dolgokat, így elsősorban olyan küldeményeknél éri meg ezt a szolgáltatást igénybe venni, ahol

  • értékes dolgokat küldünk
  • egyedi dolgot küldünk, és nem tudjuk vagy nem éri meg újra előállítani a terméket
  • a vevő kifizeti a többletköltséget
  • a célországot valamilyen természeti katasztrófa sújtotta az elmúlt 8 hétben
  • postailag nem biztonságos országba küldünk
  • kezdő eladó az illető, és kellenek a pozitív visszajelzések

Mit is jelent a postailag nem biztonságos ország kifejezés? Olyan országokat, ahol nagy a valószínűsége, hogy el fog tűnni a csomag ha a tartalma értékesnek tűnik. Ezeket persze nehéz tesztelni, hiszen senki sem szeretné, ha valóban eltűnnének a csomagjai. Egyetlen országot emelnék inkább csak ki, ami ide tartozik: Oroszország

Ahova nem feltétlenül kell ajánlva küldeni**

Egyszerűbb a “biztonságos országokat” felsorolni, ahol valószínűleg nem fog amiatt eltűnni a csomag, mert egy postai alkalmazott eltulajdonítja: Észak- és Nyugat-Európa, USA, Canada, Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Szingapúr

Persze itt is eltűnhetnek csomagok, így ha értékes vagy egyedi dolgot küldünk érdemes azt ajánlva feladni.

**Emellett a biztonságos országokba is mindenképpen ajánlva érdemes küldeni a csomagot, ha a feladást megelőző 8 hétben valamilyen természeti csapás sújtotta a régiót ahova küldjük, vagy azt a területet, ahová a nemzetközi küldemények először beérkeznek az országba. Ilyen például az elmúlt években többször is előfordult az USÁ-ban, ahol hóvihar vagy hurrikán miatt napokra lebénult a postai szolgáltatás az ország egyes részein. Ezekről a helyzetekről általában az adott postahivatal oldalán lehet tájékozódni, illetve érdemes figyelni a helyi időjárás jelentéseket (Nekünk a Virivee-vel az egész évre eső elveszett csomagjaink nagy része ilyenkor tűnik el).
UPDATE: agy hasonló a COVID helyzet is, ami miatt sok küldemény feltorlódik, így ilyenkor akár tartósan is érdemes ajánlva küldeni ha az a tapasztalat, hogy késnek a csomagok vagy sok eltűnik.

De például egy 2000 forint körüli terméket nem éri meg ajánlva küldeni, bármennyire is félünk, hogy eltűnik, esetleg rossz értékelést kapunk, mert nem ért oda a termék.

Ezt a cikket mindenképpen javaslom elolvasni: Hogyan csökkentsd a szállítási költségedet?

Szállítás és VÁM

EU-n kívüli postai szállításkor elvileg rá kellene tenni minden levélre vagy csomagra a CN22-es nyomtatványt (ez nemzetközi, az összes országban ugyanúgy néz ki, a postán lehet kérni, ingyenes. De nyomtathatunk mi magunk is rá pl címkenyomtatóval), ez a vámárunyilatkozat, ahol jelezni kell, hogy mi van a csomagban és mennyi az értéke. Ez alapján vámolják meg a küldeményünket külföldön, itt is bevett szokás (bár nem szabályos), hogy kisebb értéket írnak rá, vagy ajándéknak jelzik a csomagot, részben hogy ne vámolják meg a terméket (és ne utasítsa vissza a megrendelő), illetve a kisebb értéknél kevésbé tűnik érdekesnek a csomag és talán kevésbé tűnik el ha nem ajánlva lett elküldve. Erről és hogy melyik országoknál érdemes erre nagyon figyelni arról ebben a bejegyzésben írok.

Miért jó postával küldeni külföldre?

  • mert ha nem kell ajánlva küldeni akkor olcsó a könnyű csomagoknál
  • mert ha nem veszik át a csomagot vagy rossz a címzés akkor ingyen visszahozza a posta (ez a futár cégeknél többnyire nem így van)
  • általában nem vámolják a leveleket

Miért nem jó postával küldeni külföldre?

  • lassú (a szállítási idő ráadásul nagyban függ attól, hogy mikor küldjük a terméket, Karácsony körül akár a duplája is lehet a szállítási idő az év többi részéhez képest)
  • nehezebb csomagoknál már drága
  • az ajánlott küldemény drága, főleg a könnyű levelek árához viszonyítva
  • vannak országok, ahova csak ez a lehetőség van, és rossz érzés a választási lehetőség hiánya

Mennyibe kerül a postával szállítani

A becsomagolt terméket mérjük le és nézzük meg a postai díjszabást, hogy mennyi a súly alapján a szállítási ára. Ha ajánlva küldjük, akkor rá kell számolni pluszban az ajánlás díját is, illetve az egyéb extra szolgáltatások díját. A 2019-es postai díjakat itt tudod letölteni.

Plusz egy tipp

Olvasd el ezt a cikkemet, hogy postával vagy futárral érdemes-e szállítani. Bár itt neked kell a saját árlistádat összeraknod, de leírom, hogyan tudod ezt megtenni, és mire érdemes figyelni.

+ Lássuk, hogy megy a szállítás futárszolgálattal.
+ Nézzük, mik azok az alternatív postai szolgáltatók és miért érdekesek.
+ Itt pedig egy cikk a fulfillment logisztikai központokkal történő szállításról.

 

Van több Facebook csoportom, ahova segítségért tudsz fordulni vagy csak tanulni a többiek tapasztalataiból. Egy általános csoport külföldi értékesítéssel kapcsolatban, ahol mindenről kérdezhetsz, amit itt az oldalon olvasol.
Ha Etsy bolt nyitásán gondolkodsz vagy van már Etsy boltod, akkor lépj be az Etsy boltokat segítő csoportomba a Facebookon.
Az Amazon Handmade boltokat segítő csoportot pedig itt találod.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető. Nem sok levelet küldök, tényleg csak a legfontosabbakról.

Összesen
22
Megosztás