Mesterséges intelligenciák hatása a kézművesek és designerek piacára

Mostanából a csapból is a mesterséges intelligenciák (AI) által létrehozott tartalmak folynak, így muszáj ezzel a témával foglalkozni, mert nagy változásokat hoz sok iparágban és köztük a kreatív iparágakban is.

Valószínű mindenki hallott már legalább valamit ezekről az “eszközökről”, amik 2022-ben robbantak be a köztudatba. Amik minket érintenek, azok főleg képi alkotást végző és a szöveges tartalmak generálását végző AI-k, de azóta szinte minden online területre található már megoldás általuk. Napi szinten jelennek meg cikkek a témában, mert rendkívül gyors a fejlődésük, és egyelőre még hiányos a jogi szabályozásuk (2023. május).

Olyan programokról van szó, amik nagy mennyiségű megadott (képi, szöveges) adat alapján új megoldásokat alkotnak, fogalmaznak meg, vagy jelenítenek meg a korábban tanult adatok alapján.

Képeket készítő foglalkozó AI-k

Nézzünk pár képes példát. Ezeket a Midjourney AI-val hoztam létre még hónapokkal ezelőtt mindössze pár óra ismerkedés után az AI-val. Mindegyiknél volt elképzelés a fejemben, hogy mit szeretnék, sokszor sikerült megvalósítani, néha nem, de a kapott eredménnyel akkor is elégedett voltam. Ki akartam próbálni sokféle stílust, hogy lássam mire képes a rendszer. Nem ástam magam bele nagyon a dolgokba, és nem foglalkoztam vele nagyon sokat, így ezek tényleg olyan képek, amit bárki létre tud hozni ha kicsit foglalkozik vele. Egy-egy ilyen képet létrehozni átlagosan 3-15 perc.

Bármilyen témában és bármilyen stílusban képes képeket, mintákat létrehozni, utánozva meglévő vagy holt alkotók stílusát. A többi hasonló AI mellett fotóminőségű képeket tud létrehozni (amik eredeti fotónak tűnnek) megadott témában és tartalommal pár pillanat alatt. Az AI-k által generált képeket már most sem nagyon, de hamarosan egyáltalán nem lehet majd megkülönböztetni a grafikusok és fotósok által készítettől.

Szövegeket generáló mesterséges intelligencia

A Chat GP egy olyan AI, ami óriási mennyiségű adattal dolgozik, így lexikális adatok lekérdezése mellett tud tudományos szövegeket is generálni, ami nagy fejfájást okoz most már az egyetemeknek, mert szakdolgozatok megírását (vagy részeinek megírását) is képes elvégezni néhány perc alatt. Tud verseket létrehozni, vagy költők, írók stílusát utánozni.
A megírt szövegek persze nem mindig tökéletesek, ha komplexebb a téma, akkor nem minden adat megfelelő a létrehozott szövegben, de azért bámulatos, hogy mire képes már most (ami sokat fog fejlődni a következő pár hónapban is), mindezt ráadásul sok nyelven, így köztük magyarul is.
Komoly cikkek megírására még nem alkalmas, de támogatásnak nagyon jól használható, így ennek a cikknek a megírásánál is használtam.

Amikor tartalmat kerestem ehhez a cikkhez, akkor megkérdeztem a Chat GP-t is, hogy ötleteket adjon miről írjak, illetve konkrét részeket is át tudjak emelni majd a cikkbe. Végül erre nem került sor, mert sajnos túl általános válaszokat kaptam csak, így hiába szerettem volna egyelőre nem lehetett még megspórolni a cikk megírásával járó munkát. De hogy érthető legyen mire képes, megkérdeztem ezt is, de végül nem foglaltam be ezt sem a cikk tartalmába:

“Én: Milyen etikai problémák merülnek fel a mesterséges intelligencia által generált elemekkel kapcsolatban?
Chat GP: Számos etikai probléma merülhet fel az AI által generált elemekkel kapcsolatban:

  • Szerzői jogok megsértése: A mesterséges intelligenciával generált minták hasonlíthatnak meglévő mintákra vagy másolhatják azokat, ami a szerzői jogok megsértését eredményezheti. Ez különösen akkor jelenthet kihívást, amikor meg kell határozni, hogy kié a mesterséges intelligencia által generált kép/minta jogainak tulajdonjoga.
  • Az eredetiség hiánya: A mesterséges intelligencia által generált elemekből hiányozhat az eredetiség és a kreativitás, amely gyakran az ember által létrehozott tervezési mintákhoz társul. Ez a tervezés homogenizálódásához és a tervezési sokszínűség hiányához vezethet.
    Elfogultság: A mesterséges intelligencia rendszereket elfogult adatokon lehet kiképezni, ami olyan mesterséges intelligenciával létrehozott terveket eredményezhet, amelyek fenntartják vagy megerősítik a meglévő társadalmi előítéleteket. Ez aggasztó kérdés, mivel bizonyos embercsoportok megkülönböztetésére is felhasználható.
  • Munkahelyek kiszorítása: Ahogy az AI tervezőeszközök egyre fejlettebbé válnak, fennáll annak a veszélye, hogy bizonyos kontextusokban felváltják az emberi tervezőket. Ez a tervezők munkahelyeinek kiszorulását és a tervezés emberi jellegének elvesztését eredményezheti.
  • Kihasználás: A mesterséges intelligencia által generált terveket olyan módon lehet felhasználni, hogy kihasználják az embereket, például hamis vagy félrevezető tartalmak létrehozására, vagy akár olyan deepfake videók készítésére, amelyeket félretájékoztatás terjesztésére lehet felhasználni.

Fontos, hogy a tervezők, fejlesztők és mindenki, aki mesterséges intelligenciával generált tervekkel dolgozik, figyelembe vegye ezeket az etikai kérdéseket, és lépéseket tegyen ezek mérséklésére. Ez magában foglalhatja a változatos és elfogulatlan adathalmazok használatát, a mesterséges intelligencia tervezésben való felhasználásának átláthatóságát, valamint a mesterséges intelligencia által generált tervek lehetséges következményeinek mérlegelését.”

Szövegírással (tartalom gyártással) foglalkozók jelenleg a Chat GP szöveges segítségét ahhoz hasonlítják, mint amikor megjelentek a stock fotók, és olcsón bármilyen témában elérhetőek lettek. Igaz a stock képek nem voltak mindig tökéletesek, de gyors és olcsó megoldást nyújtottak akkor, amikor a hatékonyság volt a cél..
Így van most ezekkel a szövegekkel is. Amikor olyan szövegre van szükség, ami egyszerű, általános, átlagembereknek szól, akkor nagy átlagban tökéletes szöveget képes generálni a Chat GP.

Egyéb AI-k

Mostanra már sok egyéb AI jellegű szolgáltatás létezik, ami segítséget nyújthat az alkotóknak. Például olyan, ami felolvassa a leírt angol szöveget (választható hogy férfi, nő, akcentus, stb), így könnyen lehet olcsón angol nyelvű alámondást csinálni videóhoz. Vagy vannak videókészítő eszközök is, ahol digitálisan generált, de teljesen élethű ember mondja el a szöveges formában megadott szöveget, és nem szükséges már videó készítése sem.

Ezek mellett persze sok egyéb célra használható mesterséges intelligencia (jellegő szolgáltatás) létezik, vagy van fejlődésben, ami érinti a célcsoport kutatást, termékpreferencia választást és egyéb területeket is.

Az AI-k innentől biztosan kiveszik a részüket a kreatív tervezésben és az eladáshoz kapcsolódó feladatokban, és a jövőben ez részben megkönnyítheti de lehet, hogy meg is megnehezítheti a munkánkat.

A jelenleg elérhető mesterséges intelligencia kiegészítőket, ilyen jellegű szolgáltatásokat itt lehet böngészni: Futuropedia

(fordítás: Emberek minimálbérért végzik a nehéz munkát, miközben a robotok verset írnak és festenek, ez nem az az a jövő, amit akartam)

Milyen hatással vannak az kreatív AI-k a munkánkra?

Negatív hatások

A mesterséges intelligenciák által generált tartalom nem mindenkire van hasonló mértékben negatív hatással, vannak, akiket kevésbé, van akit jobban érint.
A legrosszabb helyzetben a kreatív területen a grafikusok vannak, vagy azok, akiknél a termékek eddigi fő hozzáadott értéke a saját illusztráció volt. Nekik sokkal nehezebb lesz ezután érvényesülnie, ugyanis az egyedi grafikák önmagukban sokat veszítenek az értékükből. Hasonló ez a folyamat, amikor az olcsó digitális fényképezőgépek megjelentek, onnantól a profi fotósok munkája értéktelenebb lett, hiszen sokan azt gondolták, hogy akkor majd ők fotóznak maguknak. Akik nem voltak képesek eddig egyedi grafikát alkotni (vagy fizettek érte) azok most maguk is “megtervezhetik” azt, vagy olcsón beszerezhetik az akár semmilyen grafikai tudással nem rendelkező eladóktól is. Természetesen, ahogy a fotósok is idővel megtalálták az önérvényesítési lehetőségeket, várhatóan végül a grafikusok is meg fogják, de ez eltarthat pár évig is.

Emellett a gyors és olcsó vizuális anyagok megjelenése a print on demand (Pod) termékek robbanását hozza el, ami a már eddig is telített piac túltelítődését jelenti, így ezen a területen egyre nehezebb lesz érvényesülni. Ez sok termékcsoportban tovább fokozta a hagyományos tervezők termékei és a print on demand termékek közötti versenyt. Például innentől bármilyen stílusban fantasztikus nyomott pólókat lehet majd online kapni, és egy-egy eladó nagyon könnyen akár több ezer terméket is kínálhat. Eddig a PoD tervezők minta terveinek elkészítése idő/vagy pénz volt, most szinte ingyen áll korlátlan forrás a rendelkezésükre.

Kézműves tervezők, kézműves termékek

Ezek a folyamatok a hagyományos kézműves termékekre elvileg kevésbé vannak hatással, viszont közvetve mégis hatni fog ezeknek a termékeknek a piacára is, mert a gyors es egyedi mintatervezés vagy a AI által biztosított jobb marketing lehetőségek miatt sok kézműves nem tud majd versenyezni azokkal.
Egy kézműves, aki képes a mesterséges intelligencia segítségével gyorsan sok új mintát, formát terveztetni és azt a vevőinek kínálni, előnybe kerülhet a többiekkel szemben. SImán elképzelhető, hogy egy híres és sok éve alkotó kézműves nehéz helyzetbe kerül, mivel egy fiatal az AI tervezés segítségével sokkal szebb és bővebb termékválasztékot képes gyorsan kialakítani (ráadásul akár havonta új kollekcióval megjelenni), illetve az aktív közösségi média jelenléttel ezt megtoldva elviheti a régi kézműves vevőit. Ez utóbbi akár azokat a kézműveseket is érintheti, akik hagyományos formában, kézzel készített (akár népi) termékeket állítanak elő hozzáadott grafika nélkül.

A kézműves termékek piacán ez a folyamat azonban várhatóan lassabb lesz, mint a hagyományos termékek piacán, azonban idővel ide is el fog jutni. Itt azok a készítők, akik képesek alkalmazkodni az új eszközökhöz és kihasználni azokat, hirtelen nagy ismertségre tehetnek szert a célpiacukon.

A pozitív hatások

Általánosságban elmondható, hogy a digitális tartalomkészítésben megkönnyíthetik a munkánkat. Képesek például az AI-k pár kulcsszó megadásával jó termékleírást végezni, mindezt ráadásul különböző nyelveken is hibátlanul. Vagy nem gond többé hogy mit írj a közösségi média poszt mellé, elég neki megadni itt is a témát, azt, hogy kiknek szól az üzenet, és milyen hosszú legyen és pár pillanat és kész a szöveg. Igaz ezek a szövegek elég sablonosak, de a legtöbb ilyen poszt is az, így nem feltétlenül fog feltűnni, hogy ezt a posztot már nem ember írta. Irathatsz akár egyedi szlogent is a márkádnak, vagy megírathatsz vele hírleveled szövegét, vagy problémakezelésre minta leveleket. Fel tudod ruházni perszónával és annak bármilyen szövegeket írni. Szükséged van egy a márkádhoz kapcsolódó egyedi vicces versre Valentin napra? Nem gond, egy perc és kész! Kellene sok rövid blogposzt keresőkifejezésekkel SEO-nak? Ez is egyszerű!
A lehetőségek végtelenek. Belegondolni is furcsa, hogy hirtelen mennyi munkát tud levenni a vállunkról a szövegírással a mesterséges intelligencia. Lehet, hogy ezzel nagyon sok pénzt is megspórolunk, mert olyan munkát végez el, amit eddig nem mi végeztünk.

Ha fel tudunk használni mesterséges intelligencia által generált képeket vagy mintákat, akkor a terméktervezést is megkönnyíthetik.

Például ezt a harisnya mintát AI tervezte.

Természetesen nem magától tervezte, hanem pontosan tudtam mit szeretnék, így arra utasítottam a Midjourney AI-t, hogy egy ilyen mintát tervezzen, amit utána még a megfelelő méretre és formára kellett hozni, viszont így ez a munka már nagyságrendekkel gyorsabb és könnyebb volt, mintha teljesen saját mintát kellett volna tervezni. A tervezés ilyenkor másképp működik, mint a hagyományos módon, ugyanis a munka nagy része az, hogy megtaláljuk a módját, hogy az AI megértse, hogy mit szeretnénk. Sokszor több tucat vagy akár száz képet is kell készítetni vele, míg meglesz az, ami olyan, mint amit kigondolta.
Néha viszont magától olyan képet készít, ami eszembe sem jutott, de egyből tökéletes valami másnak, így inspirációnak sem utolsó.

Ha valakinek print on demand termékei vannak, akkor végtelen képforrás áll innentől rendelkezésére. Az AI akár mockupok készítésére is használható.

Az AI-k tartalom készítését mindenki ki tudja használni, és a legtöbb designernek és kézművesnek biztosan gyors és olcsó segítséget jelent.

Pozitív hatás az egyedi képzőművészeti termékek piacára

Mivel a digitális és nyomtatott illusztrációk és képek nagyon mértékben értéküket fogják veszíteni, így várható, hogy nőni fog az érdeklődés az egyedi, szignózott kézi rajzokra, grafikákra és a festményekre. Természetesen ez nem jelenti önmagában azt, hogy könnyebb lesz eladni ezeket a termékeket, ugyanis az AI-k által készített képek dömpingje miatt egyre nehezebben lesznek megtalálhatóak az online felületeken az eredeti képek, de szerintem erre a piac reagálni fog és több egyedi kép adására-vételére szakosodó webshop vagy piactér kategória megjelenése várható a jövőben.

Felhasználási feltételek

Amikor AI által készített tartalmat használ valaki fontos utánanézni, hogy milyen felhasználási feltételek vonatkoznak az elkészült tartalmakra. Vannak olyan AI-k, ahol a generált képek nem rendelkeznek üzleti felhasználáshoz kapcsolódó licenccel (pl. Dall-e), vagy van, ahol csak akkor lehet felhasználni, hogy előfizetése van a felhasználónak.

A felhasználási lehetőségek vélhetően a jövőben módosulni fognak, mivel jelenleg nincs még európai uniós szabályozás az AI-k által előállított tartalmakra, és az EU várhatóan valamilyen formában szabályozni fogja ezek egy részét.

Sem most, sem később nem fogok a cikkben említett AI-k használatáról írni, elég sok útmutató található már ezekre az interneten.

…..

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető. Nem sok levelet küldök, tényleg csak a legfontosabbakról.