Aki nemzetközi kiskereskedelemmel foglalkozik kicsiben – mindegy, hogy webshopon árul, az Etsy-n, vagy más platformon keresztül – annak érdemes tisztában lenni a vásárló országának vámhatárával, ugyanis bár a vámot a vevő fizeti, sokszor nincsenek tisztában annak mértékével, és ez nekünk eladóknak is gondot jelenthet. Ezek nem komoly problémák, de amíg egy nagy cégnek nem gond, ha hirtelen bukik a szállításon tíz-húsz-harmincezer forintot, addig az egy hobbi árusnak, keveset értékesítőnek ez komoly kiesést jelenthet és a kedvét is elveheti az egésztől.

Amikor egy országba megérkezik egy küldemény, akkor többnyire átmegy a vámon, ahol vámolják vagy nem vámolják. Ez néha teljesen esetleges, főleg a postai küldeményeknél. Sok vevő egyáltalán nincs tisztában az országa vámszabályaival és amikor kapnak egy fizetési felszólítást (vám+adó), akkor inkább nem veszik át a terméket, mert van, hogy ezek a fizetendők nagyon magasak lennének a termék értékéhez képest. Könnyen teszi ezt a vevő, mivel azt gondolja, hogy sebaj, nem vette át a csomagot, ezért neki a pénz visszajár (a szállítási költséggel együtt). Sajnos ez néha valóban így van. Ha PayPallal fizetett (pl. saját webshopban) akkor nincs mese, a vevő diktál, a Paypal biztos, hogy vissza fogja téríteni neki a költségeket a mi rovásunkra. Akkor is vissza kell fizetnünk neki a költségeket, ha a szabályokban ezt vállaltuk, így érdemes a webshop, Etsy és egyéb boltok szabályzatában kitérni rá, hogy az át nem vett csomagokkal mi történik, és mikor kaphat visszatérítést a vevő. Az EU-n kívül viszonylag sok lehetőségünk van, az amerikai vásárlóknak szabályosan mondhatjuk, hogy nem térítjük vissza az ilyen csomagok árát/szállítási költségét.
Különösen akkor probléma, hogy nem veszi át a csomagot a külföldi címzett, ha futárral küldtük a terméket, mert a visszaszállítás nagyon sokba is kerülhet. (Miért? Itt találsz róla infót).

De nézzük, hogy honnan tudja a vámhatóság, hogy neki egy küldeménnyel (levél, csomag) dolga van.

Postai küldéskor a CN22-es nyomtatványt kell a csomagra ragasztani, futárral szállításkor a futárszolgálat szállítólevelét és a számlát kell a csomag külső felén elhelyezni. A CN22-es nyomtatványt szabvány, a világ szinte összes postáján ugyanúgy néz ki, és nyomtathatunk magunknak címkenyomtatóval sajátot is, ha nem akarjuk kézzel egyesével kitölteni azt (a postán meg kérjünk nyugodtan, ingyen kell adniuk, olyan nincs, hogy nincs nekik, legfeljebb lusták előkeresni). Amire figyeljünk, hogy angolul töltsük ki, vagy a címzett ország nyelvén.

Nagyjából önbevallás, hogy mit írunk a csomagra, bár valójában a kitöltő felelőssége, hogy valós adat legyen ott, de a vámhatóság legfeljebb szúrópróbaszerűen ellenőrzi ezt. Ilyenkor ki is nyithatják a csomagot, de mint a reptéren a csomagoknál, kinyitás nélkül is bele tudnak nézni, így mindig a csomag valós tartalmát tüntessük fel rajta. Nem kell részleteket írni, nem szükséges kiírni, hogy arany gyűrű 12db briliáns berakással, elég, hogy egyedi fém gyűrű. Főleg, ha olyan terméket küldünk, amit lehet nem is küldhetnénk az adott országba, vagy csak nagyon sok papírmunkával.

Amennyiben nincs a csomag értékét jelző jelzés a küldeményen, akkor a vámhatóság a címzettől kér információt a csomag tartalmáról. Bekérik a fizetési igazolást, a megrendelési papírokat. Ez plusz idő és kellemetlenség a vevőnek, inkább érdemes kitölteni a CN22-est vagy számlát, díjbekérőt csatolni a csomaghoz.

Ha olyan terméket vagy mintadarabot küldünk, aminek nincs konkrét ára, akkor figyeljünk rá, hogy mindenképpen a lenti értékeknél kevesebbet írjunk a csomagra.
Az ajándékként küldött csomagok többnyire más elbírálás alá esnek a vámolásnál, sok helyen magasabb összeg küldhető így vámmentesen.

Bár nem szabályos, de elég gyakori, hogy a kereskedelmi csomagokat is ajándéknak jelölve küldik, csak egy alacsony értékét feltüntetve, hogy ezzel kerülje ki a küldő a vámhatóságot, és biztosan átvegye a címzett a csomagot.

Természetesen a vámot az ügyfél fizeti, a vámot a saját országában fizeti meg és nekünk azzal nincs dolgunk a feladáskor (!).

Európai unió

Az EU országaiba küldéskor nincs vám.

Amire nagyon figyeljünk, hogy hiába EU, és hiába vámmentesség, ha a küldéskor véletlenül a küldeményt “Az áruk nem szabadon forgalmazhatónak” jelöljük (pl a Fedex szállítólevél írásakor), a csomagot az EU-n belül is vámolni fogják, akárhogy is erősödünk utólag. Ez pedig kifejezetten kellemetlen lehet a vásárlónak.

A lenti infók kizárólag a személyes használatra rendelt termékekre vonatkoznak (vagyis nem kereskedelmi/viszonteladói rendelések), és többnyire nem érvényes alkoholra és dohányárura.

ABC sorrendben az országok, ahonnan a legnagyobb eséllyel kaphatsz megrendeléseket:

Ausztrália

Érték tekintetében elég lazák az ausztrál szabályok, de ez nem mondható el a bevihető/küldhető termékekre. Minden állati és növényi eredeti dolog bevitele szigorúan szabályozott, több dolog tiltott.

Vámmentes értékhatár Ausztráliában (online vásárlásnál): 1000 ausztrál dollár (AUD)

További infó itt olvasható.

Brazília

Brazíliának nagyon szigorúak a vámszabályai.

Vámmentes értékhatár ajándéknál (csak magánszemélytől magánszemélynek): 50 amerikai dollár
Egyéb esetben vámot kell fizetni, ami nagyon magas: 60%.

Itt olvashatsz még erről.

Dél-Korea

Vámmentes értékhatár Dél-Koriában (online vásárlásnál): 150 USA dollár

Itt olvashatsz erről.

Egyesül Királyság

Már nem EU tagok. Egyelőre vám nincs, de áfát kell fizetni.

Etsy eladásnál ha az Etsy már felszámolta az áfát, akkor érdemes ráírni a csomagra: Etsy’s UK tax number 370 6004 28
(Az Etsy csak 136 GBP összeg alatt számítja fel az áfát, amúgy a vámoláskor kell azt a vevőnek fizetni)

Izrael

Vámmentes értékhatár Izraelben (online vásárlásnál): 75 USA dollár

További infó erről itt olvasható.

Japán

Japán vámolása a legfurcsább az összes ország közül. Szinte mindent vámolnak, annak a mértéke azon múlik, hogy mi a kiküldött dolog. Van pár dolog, ami 200 000 jen alatt vámmentesen küldhető, ezek listája a táblázat 6-os pontjánál vannak felsorolva.

Kanada

Kanadának nagyon szigorúak a vámszabályai, főleg az USA-hoz képest, panaszkodnak is miatta.

Vámmentes értékhatár ajándéknál: 60 kanadai dollár
Vámmentes értékhatár Kanadában (online vásárlásnál): 20 kanadai dollár (CAD)

A vám és az adó mértéke államonként változik. Itt vannak még erről infók.

Norvégia

Norvégia nem az EU tagja, és vámolnak is szorgalmasan (emaileztem már sokszor norvég vámosokkal kiküldött termékek kapcsán).

Mindent vámolnak értékhatártól függetlenül 2020 áprilistól.

Érdemes lehet bejelentkezni külföldi cégként is a norvég adóhatósághoz. További infó itt.

Etsy eladásnál ha az Etsy már felszámolta az áfát, akkor rá kell írni a csomagra:

  • Etsy Ireland’s Norwegian tax (VOEC) number 2021137.
  • Note when VAT has been already collected.

Oroszország

Oroszországba szinte csak postán lehet csomagot küldeni, nagyon megszigorították a futárral postázást, dokumentumokon kívül már elvileg nem is lehet semmit a nagy futártársaságokkal küldeni. Van, hogy sikerül ajándéknak jelölve kiküldeni valamit, de többnyire még itthon visszafordítják a csomagot). A postai EMS viszont használható (és jóval drágább sajnos mint a többi nemzetközi futár cég)

Vámmentes értékhatár Oroszországban (online vásárlásnál): 1000 Euró egy hónapban (de nem lehet több a küldemény súlya 31 kg-nál)

További infók itt vannak.

Svájc

Svájc nem tagja az EU-nak, és minden csomag át is megy a vámon. Elég szigorúak a szabályok, hallottam már svájcit panaszkodni az ottani vámok miatt.

Vámmentes értékhatár ajándékként küldve (magánszemélytől magánszemélynek): 100 svájci frank (CHF)
Vámmentes értékhatár Svájcban (online vásárlásnál): 65 svájci frank (szállítás költséggel együtt)

További infók itt és itt.

Szingapúr

Vámmentes értékhatár Szingapúrban (online vásárlásnál): 400 szingapúri dollár (SGD)

További infók itt olvashatóak.

Új-Zéland

Vámmentes értékhatár Új-Zélandon (online vásárlásnál): 225 új-zélandi dollár (NZD)

Etsy eladásnál ha az Etsy már felszámolta az áfát, akkor rá kell írni a csomagra:

  • Etsy’s Inland Revenue Department (IRD) number 122-669-181.
  • Indication that GST has been applied.

USA

Nagyon sokat lazítottak az elmúlt pár évben.

Vámmentes értékhatár az USÁban (online vásárlásnál): 800 amerikai dollár (USD)

Itt vannak még erről infók.

Vietnám

Vámmentes értékhatár Vietnámban (online vásárlásnál): egymillió vietnámi dong (VND), kb 42-45 USD
Az adó utána terméktípusonként változik, pl ékszer vagy divat termékekre 20-30% vám, és 10% áfa jön.Plusz infók

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető.

Összesen
18
Megosztás