Az online kereskedelem, főleg, ami több országon átível eléggé környezetszennyező. Ehhez még aztán hozzájön a termék csomagolása is, ami sok esetben műanyag, vagy műanyagot is tartalmaz, és ezzel aktívan hozzájárulunk a környezetszennyezéshez.

Ha nem akarunk lemondani a messze lévő vevőkről, akkor megpróbálhatjuk azért legalább a csomagolásunkat, szállítási csomagolásunkat környezetbaráttá alakítani. Ez a lépés rendkívül vonzó lehet sok vevő számára, mivel mostanra már egy elég széles réteg szeretne ilyen módon is tenni a környezetszennyezés ellen.
Ha te már most is kizárólag környezetbarát csomagolásban szállítasz, akkor a cikk tartalma nem lesz újdonság neked.

A megrendelések nagy része nálunk (Virivee) nem expressz rendelés, hanem postai szállítással küldjük, ahol légpárnás borítékban szállítunk, ami kívül papír, belül műanyag. Könnyű termékeink vannak (100 gramm körül), így fontos, hogy a boríték is könnyű legyen, hogy ne nagyon dobja meg a szállítási költséget. Emellett védi a benne lévő terméket a sérülésektől és a nedvességtől is, illetve rendkívül olcsó, mivel bruttó 30 Ft között vesszük darabját. Viszont egyszer használatos, és nagyrészt műanyag, ami a vevőnél egyből a kukában végzi és ez már rég óta nagyon zavar.

Már nézegettem dobozokat vagy karton borítékokat, de nagyon drágák voltak, illetve nehezek (50-100 gramm), ami miatt a csomag sokszor már egy következő súlykategóriába csúszott át, és emiatt 500-600 forintot is emelkedett a szállítási költség. Ez a doboz árával együtt már akár 700 forint is lehetett, amit nem akartam bevállalni, mivel a vevők érzékenyek a szállítási árra és ha nem muszáj inkább nem emelek.
Viszont az idei postai súlykategóriák átrendezésével a legnagyobb probléma megszűnt, ugyanis ritkán számít már a kisebb csomagolások súlya, mert kintebb tolódtak a súlyhatárok, így nincs jelentősége ha a doboz vagy boríték is nehezebb, mint korábban.

Nekiálltam és utánanéztem, hogy milyen papír csomagolás lehetőségek vannak, amik nem annyira drágák, tuti védik a terméket és nem nagyon dobják meg a szállítási költséget. Találtam is pár jót, amit megosztok most veletek, hátha másnak is hasznos lehet. Ezek a csomagolások elsősorban kisebb és olcsóbb termékekhez ideálisak, ahol nincs rá fedezet, hogy drága csomagolást használjunk.
Az árak természetesen mindenképpen drágábbak, mint a légpárnás borítéknál, de sajnos itt ennyit be kell áldozni a környezetért. Az árakhoz hozzá kell még számolni a szállítási költséget is, amíg hozzánk érkeznek a dobozok, így érdemesebb egyben nagy mennyiséget rendelni, vagy olyan céget választani, ami közel van hozzánk és személyesen is át lehet venni a megrendelést.
A lent leírt áraknál persze sokkal olcsóbban is be lehet szerezni, ha valaki hajlandó nagy mennyiségben külföldről rendelni, akkor az árak akár a felére is lemennek.

Ha van már bevett csomagolást szállító céged, vagy másféle csomagolás megoldásod, akkor alul hozzászólásban meg tudod osztani velünk, szívesen beírom a cikkbe is ezeket.

Karton boríték

A jó karton boríték hullámkartonból van, merev, de tud vastagságra tágulni, így egészen nagy dolgot is bele lehet tenni. Ha kicsi a termékünk és kis karton borítékba tesszük, akkor meg a hagyományos postaládákba is befér a küldemény, ami egy elég fontos szempont. Ez a fajta csomagolás a nem törékeny termékeknek ideális, nem szükséges pluszban kipárnázni a karton elegendő védelmet nyújt a normális vízmennyiség és a sérülések ellen. Egy A5-ös boríték kb 60 gramm, míg egy A4-es kb 100 gramm.

Árak
A5 méretben már bruttó 130 forint körül lehet találni
A4 méretben bruttó 150-180 forint között
Kaphatóak egészen A2 méretig, az árak meg mennek felfelé.

Magyar boltok például (ahol jelenleg olcsóbbak ezek a termékek)
– Cadmas
Mos webáruház
Pack centrum

Karton dobozok

Hagyományos postázó doboz

Ez még belefér a sztenderd postaládába így akár Magyarországon is kézbesítik levélszekrénybe. A magassága kb kettő és fél centi, így csak lapos dolgok férnek bele.
Súlyuk a leírás szerint elvileg 40 gramm és 60 gramm.
A5 méretben itt csak bruttó 74 forint jelenleg, 21×21 centis méretben bruttó 100 Ft.

Kisebb dobozok

Ékszereknek és apróbb tárgyaknak egészen kis dobozok is megfelelőek lehetnek, például itt van ez az egészen picike 15 x 10 x 3 centis doboz bruttó 68 forintért.
Ennél a cégnél elég sok más méretben is kaphatóak postázó dobozok, érdemes szétnézni annak, aki valami spéci méretet keres, valószínű talál majd megfelelőt, és viszonylag olcsó a többi céghez képest.

Egyedi doboz

Egyedi doboz nem ördögtől való, ugyanis ma már lézervágva egészen jó áron lehet egyedi dobozokat készíttetni kis mennyiségben is. Két céget is tudok egyből ajánlani, akikkel volt már saját tapasztalatom is, tudom őket ajánlani: Kartonbox.hu és a Car-do.
Ők már kis mennyiségben (akár 50 db) is gyártanak egyedi dobozt, nekünk az egyik nagyméretű dobozunk 200 Ft körül készült 50 darabos megrendelés mellett, a másik spéci önzáródó dobozunk egyedi méretben belső elrendezővel 350 forint körül 300 darabos megrendelés mellett.

Persze sok dobozgyártó van, de a többségük szóba sem áll 1000 darabos rendelés alatt az emberrel, már nagyon sok cégtől kértem ajánlatot. Ezzel a két tippel most sok ajánlatkéréstől és több órás netes keresgéléstől kíméltelek meg, nem valószínű, hogy fogsz olcsóbbat találni, mint ők 🙂

Környezetbarát térkitöltő anyagok

A dobozoknál mindenképpen gondoskodni kell a térkitöltésről, amihez lehet például fagyapotot (faforgács) használni, vagy kukoricakeményítőből készült lebomló műanyag chipset (itt egy másik bolt is), esetleg papírt használni. A papírra vannak előre felvágott akár színes kis papírforgácsok, de bevett szokás az is, hogy vastag natúr csomagolópapírt (ez nagyobb kiszerelés itt például) gyűrnek be a termék köré, ami nem engedi elmozdulni azt. Akár lehet egyedi karton kivágást is készíteni a dobozba a terméknek, amibe bele lehet állítani/fektetni, a fent említett Kartonbox.hu cég csinál ilyet is.

Természetesen nagyon sok más cég is kínál ilyen termékeket, a cikkben szereplő pár nevesített azért került be, mert olcsónak tűnt, vagy éppen pont rájuk bukkantam a keresés során, vagy már dolgoztam velük. Egyik cég sem szponzorál vagy támogat semmilyen formában.

…..

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető. Nem sok levelet küldök, tényleg csak a legfontosabbakról.

Van több Facebook csoportom, ahova segítségért tudsz fordulni vagy csak tanulni a többiek tapasztalataiból. Egy általános csoport külföldi értékesítéssel kapcsolatban, ahol mindenről kérdezhetsz, amit itt az oldalon olvasol.
Ha Etsy bolt nyitásán gondolkodsz vagy van már Etsy boltod, akkor lépj be az Etsy boltokat segítő csoportomba a Facebookon.
Az Amazon Handmade boltokat segítő csoportot pedig itt találod.