Mi a kézműves termék? Az általános meghatározás erre, hogy a kézműves termék* az, amit a készítője hagyományos módon, leginkább kézi erővel, főként kézi szerszámokkal végzett tevékenység során állít elő. A kézműves termék nem kell, hogy egyedi legyen, és nem szükséges, hogy természetes anyagból készüljön, és igazából nem számít az elkészített mennyiség sem (ha nem ipari mennyiség).

*A kézműves élelmiszerekre van saját szabályozás, így most a kézműves tárgyakra gondolok.

Nézzünk akkor két példát, ami érdekessé teszi a meghatározást. Itt van két gyöngy fülbevaló, mindkettő, biztos, hogy megfelel a meghatározásunknak, és elvileg kézműves terméknek számítanak. De vajon akkor is azoknak érezzük mindkettőt, ha elmondom róluk a részleteket?

Az első kép egy termék az Aliexpressről ($4.62), a második kép egy termék az Etsyről ($40), melyet Anna árul Oroszországból.

Mi a két termék között a különbség, miért van az, hogy az elsőt valószínű senki sem fogja kézműves terméknek tekinteni?
A különbség mindössze annyi, hogy az Etsyn is árult darabról tudjuk, vagy sejtjük, hogy ki lehet a készítője. Persze az Alibabán árult termékből vélhetően több készül, de ez még nem lenne gond, mert elképzelhető olyan termék is, ahol egy az Etsyn a készítő által értékesített darabból adnak el többet.
Önmagában az, hogy azt sejtjük, hogy a kínai terméket sokan készítik és nincs mögötte egy készítő, nincs aki az arcát adná hozzá, elegendő, hogy nem érezzük már kézműves terméknek.

Miért fontos, hogy ki a kézműves termék készítője?

Mert a kézműves termékekért az emberek hajlandóak többet fizetni, és ez igaz nagyjából bárhol a világon. Így ha egy termék kézművesnek tűnik, akkor drágábban lehet a terméket eladni, vagy mondhatnám úgy is, hogy könnyebb a reális árán eladni. Nem véletlenül megy rá erre sok nagyobb márka is, hogy a termékek csomagolása hordozza azokat a külső jegyeket, amik a kézműves termékekre jellemzőek.

Ezért rendkívül fontos, hogy a kézműves termékek megjelenésekor és marketingjénél a készítő, vagy annak története is megjelenjen, mert ettől lesz hiteles a termék, ezért választják majd inkább azt a terméket a kínai termékkel szemben akkor is, ha amúgy többszörös áron kapható.
Ez még inkább fontos azoknak a kézműveseknek, akik olyan terméket készítenek, amiből nagyon sok hasonló van a piacon. Nem a termék, hanem a mögötte lévő készítő és története lesz, ami a terméket érdekessé teszi.

Vagyis, kézművesek, ne bújjatok el! Ne gondoljátok, hogy majd a termék eladja magát, vagy majd csak úgy megismerik a terméketeket és a márkátokat! Ki kell lépni a potenciális vevők elé, be kell mutatkozni, mesélni kell magatokról, a termékekről, a készítés folyamatáról.
Tudom, hogy ez sok készítőnek nehéz, mert nem szeret magától mesélni, magáról fotót megosztani, de azt kell megérteni, hogy ha valaki a termékei eladásából akar élni, akkor erre szükség van.

Mi a helyzet a design termékekkel?

A design termékek sem más termékek, a különbség elsősorban, hogy a termék készítése kevésbé kézi módon történik (pl lézervágott plexi termékek, bérgyártott termékek), illetve nagyon sokszor nem egy készítőhöz, hanem egy márkához (vagy a készítő személyes márkájához) kapcsolódik a termék. Ilyenkor a márka története és sugallni kívánt üzenete veszi át a készítő megjelenését, de akár ugyanúgy marketingelhetőek a design termékek is mint a kézműves termékek. Érdemes megnézni az IKEA-t, ahogy a tervezők fotója és rövid életrajza megtalálható a termékek mellett, és sokszor még a termékre is rákerül a tervező aláírása matrica formájában.

…..

Van több Facebook csoportom, ahova segítségért tudsz fordulni vagy csak tanulni a többiek tapasztalataiból. Egy általános csoport külföldi értékesítéssel kapcsolatban, ahol mindenről kérdezhetsz, amit itt az oldalon olvasol.
Ha Etsy bolt nyitásán gondolkodsz vagy van már Etsy boltod, akkor lépj be az Etsy boltokat segítő csoportomba a Facebookon.
Az Amazon Handmade boltokat segítő csoportot pedig itt találod.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető. Nem sok levelet küldök, tényleg csak a legfontosabbakról.