Elég sok kezdő Etsy eladóval állok kapcsolatban, és vannak olyan hibák, amiket nagyon gyakran látok, és amik negatív hatással vannak az indulásra, az értékesítéseikre, annyira, hogy sokan bele se kezdenek, vagy bele is buknak egyből az indulás után. Ez nem feltétlenül anyagi bukás, sokszor olyan kudarcélmény, ami sok eladónak hosszú távra elveszi a kedvét a (főleg külföldi) online értékesítéstől. A hibák nagy részét én is elkövettem annó, így saját tapasztalataimat is leírva megpróbálom bemutatni ezeket a problémákat és azt hogyan lehet elkerülni őket.

1. Nagyon gyakori, hogy az Etsy értékesítésbe azért nem kezd bele valaki, mert fél a nemzetközi szállítástól. Van olyan is, hogy az eladó nem hiszi el, hogy azt a (szerinte drága) szállítási árat a külföldi vevők ki fogják fizetni.

Ha valaki szállít már Magyarországon, vagy a saját országában, akkor a nehezén már túl van, nem lesz igazán nagy változás a nemzetközi szállítás sem, maximum más szállító cégekkel kell dolgozni. De lehet olyan is, hogy szállíthat ugyanazzal a céggel, akivel az országon belül is szállít. Persze van, amiben más a nemzetközi szállítás, de ez leginkább azt jelenti, hogy általában lassabb a szállítás és drágább az ára, és vannak olyan országok, ahol picit több a papírmunka, de ez sem mondható nehéznek (és minden infót megtalálsz róla itt a Design mentor oldalon is). Szóval nem éri meg ezen izgulni előre, egyszerűen csak ki kell számolni, hogy a postával és egyes szállító cégekkel mennyibe kerül az adott termék szállítása, és azt kell majd a szállítási árnak beírni. A szállítással kapcsolatban ezeket a cikkeket mindenképpen olvasd majd el.

Persze itt jön a következő gond, ugyanis sokan egyből megrettennek, amikor meglátják, hogy milyen külföldi szállítási árak vannak, főleg a nagyméretű csomagoknál. De nem kell megijedni, ugyanis nem csak Magyarországról kerül ennyibe a termékek szállítása, hanem más országokból is, sőt elmondható, hogy a magyar nemzetközi szállítási árak összességében még lehet kicsit a többi nyugati ország nemzetközi szállítási ára alatt is van. Vagyis ha egy amerikai vevő kifizeti a szállítást Németországból vagy Franciaországból, akkor a Magyarországról is rendelni fog és nem lesz gond neki a termék szállítási ára. Ugyanez a helyzet mondjuk a német vevőkkel is, ha kifizetik az elég drága amerikai nemzetközi szállítási árakat, hogy megkapják a csomagokat, akkor az olcsóbb magyart biztosan ki fogják.

Gyakori bizonytalanság még a szállítási árak körül, hogy sokaknak olcsó terméke van, ahol a szállítási ár a termék árával egyenlő vagy akár magasabb is annál (főleg expressz szállításnál). Ez sem gond többnyire, ha egy vevő szeretne egy terméket, akkor nem számít a szállítási ár, mert nem a termék árához viszonyítják azt, hanem általánosan a szállítási árakhoz. Ha egy eladót mégis zavar ez, akkor lehet csomagajánlatokat készíteni, amikor több terméket kínál együtt, és így már a szállítási ár sem tűnik soknak. Ugyanitt gyakori megoldás az is, hogy a szállítási árral megnövelik a termék eladási árát és azt “ingyenes szállítással” kínálják. Igen, ilyenkor a termék ára nagyon soknak tűnik, de a rutinos vásárlóknak ez nem jelent gondot, sőt vannak vevők, akik direkt ezt keresik, mert így nem kell számolgatniuk és kattintgatni, hogy mennyi is lesz majd a termék a szállítással együtt.

2. Sok kezdő kézműves egyből a tökéletes online jelenlétre vágyik, és amíg nincs készen minden részlet, addig nem nem nyit Etsy boltot.

Vannak olyan termékek és célcsoport, és lehet egy webshopnál valóban fontos, hogy a vásárlók egyből a szépen összerakott márkával találkozzanak, de a legtöbb fiatal kézműves márkánál vagy induló Etsy boltnál teljesen felesleges ez. Nem számít, ha nincs igazán még logója, nem számít ha nincs kitalálva minden. Sokkal fontosabb, hogy az eladó az energiáját a fotókra, a keresőoptimalizálásra (cím és címkék) és az eladásra fordítsa, mint hogy logója, vagy tökéletes terméke legyen (lásd következő pont).

3. Ez nem Etsy specifikus, hanem általában elmondható, hogy a legtöbb kézműves maximalista a termékeivel szemben, ami viszont többnyire nem jó az értékesítés szempontjából.

Nem a terméket kell egyre jobban tökéletesíteni, hanem az értékesítésre kell több időt fordítani. Lehet, hogy van már valakinek 30 terméke, akkor nem még újabb tízet kell tervezni, hanem a meglévőeket kell megpróbálni eladni. Persze tudom, hogy az eladók szívesebben terveznek, de akkor ki fogja eladni a termékeket?

A tökéletes termék azért sem jó, mivel általában a konkurenciához képest magasabb az eladási ára (vagy pedig az eladó nem árazza be a saját munkáját), és így a vevők gyakran inkább a konkurenciát választják. Egy Etsy boltban nagyon fontos, hogy legyenek “belépő termékek”, vagyis olcsóbb és egyszerűbb termékek, mivel általában ezekből lehet sokat eladni. Az Etsy még mindig azokat a boltokat “szereti”, ahol sok eladás van, könnyebben előre kerülnek a keresésben azok a termékek, amiket gyakran vásárolnak a vevők.
A legtöbb vevő egyszerűen nem látja (vagy értékeli) azokat az apróságokat, amik nagyon sok plusz munkát jelentenek és ezáltal nagyon megnövelik az eladási árat. Neked is vannak biztosan olyan ismerőseid, akik a te termékeidhez hasonlókat mutogatnak neked, mint inspiráció, vagy hogy milyen érdekességet találtak. Ezek között sokszor már ránézésre is borzasztó minőségű termékek is vannak. Amit amúgy tényleg csak te látsz, aki ért hozzá, de a vevők többsége nem.

Ha a termék sokkal drágább, mint a kategória többi terméke más eladóknál, és emiatt kevesen vásárolják, akkor esélyesebb, hogy hátrébb fog kerülni a keresési eredményeknél, és egyre kisebb az esélye, hogy vásárlója legyen. Vagyis akár érdemes lehet a maximalista gondoskodással tervezett és készített termékeket leegyszerűsíteni, és egy gyorsabban, olcsóbban elkészíthető verzióját is kínálni. Megmaradhat persze az eredeti termék is mellette a boltban, de érdemes saját szemmel is látni, hogy végül melyiket veszik meg a vevők.

4. Vannak eladók, akik a bolt nyitásakor egyből csomagolást, névjegykártyákat terveznek és mindent, ami az eladásokhoz kellhet.

Ez a lépés normálisnak tűnhet, pedig nem az, mert egy kezdő Etsy eladónak nincs ezekre szüksége. Amíg nincs eladás, addig nincs szükség csomagolásra és névjegykártyákra. Nem erre kell az időt és a pénzt fordítani az értékesítés kezdetekor, hanem arra, hogy jó termékfotói legyenek az eladónak, hogy legyenek a termékek keresőoptimalizálva, vagy esetleg hirdessen abból a pénzből. Ha már jönnek az eladások, akkor el lehet kezdeni foglalkozni ezekkel a dolgokkal is. Az Etsy egy kézműves piactér még mindig, a legtöbb esetben a vevők nem várják el, hogy a terméknek tökéletes csomagolása legyen, vagy csoda szép névjegy kerüljön a termék mellé. Általában értékelik azt is, ha látszik, hogy egy kézműves termékről van szó, ha látszik, hogy ezt egy valódi ember csomagolta, akár kézzel írta meg mellé a kártyát.
A csomagolással annyit kell csak az induláskor foglalkozni, hogy legyen kitalálva, hogy kb. hogy lehetne a terméket biztonságosan becsomagolni (akár szétvágva és összeragasztva régi kartondobozokat), lemérni annak a méretét és súlyát, és azzal tervezve a szállítási költségeket.

5. Előző pont folyatása, a csomagolás problémája: vannak kezdő eladók, akik nagyon tartanak tőle, hogy fogják majd a terméket nemzetközi szállításra becsomagolni.

A termék csomagolásakor két fontos dolog van:

Az első a legfontosabb, hogy védje a csomagolás a terméket. A termék szállítás közben leeshet, a postaládában megázhat, a kutya megrághatja. Minden terméket úgy kell csomagolni, hogy ha kézbe veszed, kimész a járdára, és derék magasságból leejted a földre, vagy ha rálépsz véletlenül, akkor ne sérüljön meg a termék a csomagoláson belül. A szállítási csomagolás nem kell, hogy szép legyen, lehet újrahasznosított agyagokból is dolgozni, lehet minden termék csomagolása más, lehet körbetekerve ragasztószalaggal, nem számít, hogy néz ki.

A második fontos dolog az elsősorban az expressz szállításhoz kapcsolódik, mégpedig, hogy a csomagolás legyen a lehető legkisebb. Az expressz szállításnál nem csak a súlyt, hanem a méretet is nézik, így egy 5-5 centis méretnövekedés akár 2-3 ezer forint drágulást is jelenthet a szállításban. Vagyis érdemes általában minél kisebbre csomagolni a terméket.

A csomagolástól nem kell félni, minden terméket be lehet biztonságosan csomagolni. Ha bizonytalan vagy benne, hogy a tiedet hogy kellene, akkor kérj segítséget a Facebookon az Etsy csoportban, vagy nézd meg, hogy mások hogyan csomagolják azt.

6. Nagyon sok friss Etsy eladó túl sok időt tölt a számára kedves feladatokkal, és a többi feladatot halogatja.

Ez persze teljesen érthető, hiszen ki akar unalmas feladatokkal foglalkozni, viszont sajnos az unalmas feladatok nélkül nagyon nehéz sikeres Etsy eladóvá válni. Az eladás szempontjából két fontos dolog van az Etsyn: tökéletes termékfotók, és keresőoptimalizált (vagy hirdetett) termékek. Vagyis ne a csomagolással, szállítási árlista készítésével tölts el napokat, hanem töltsd fel minél előbb a termékeidet, és foglalkozz inkább a termék címének a kitalálásával, a termék kulcsszavainak kiválasztásával. A termékfeltöltésnél készíts el egy jól beállított terméket, jó termékleírással, majd készíts másolatokat erről és csak a szükséges dolgokat írd át rajtuk, meg a képeket cseréld ki.

7. Nagyon sok kezdő Etsy eladó ezt gondolja: “Csak felteszek pár terméket az Etsyre, és megnézem, hogy mi történik. Ha eladok párat, akkor foglalkozom majd a bolttal.” 

Sajnos ez nem működik az Etsyn, ma már nem lehet “csak úgy” eladni. Ahhoz, hogy eladásai legyenek egy Etsy eladónak elég sok munkát kell a boltjába előzetesen beletenni, és általában pár hónap után kezdenek csak jönni az eladások. De ha egyszer elindult, utána már többnyire egyre jobban megy.

Mivel az Etsyn a termékek általában több tízezer hasonló mellett jelennek meg, nem lehet rossz termékfotókat használni, mivel egyszerűen észre sem veszik majd a terméket a többi szép fotó mellett. Nem lehet előzetes kulcsszókeresés nélkül csak úgy feltenni a termékeket, mivel ugyanazzal a címmel akár több ezer termék is lehet.

8. Sok kezdő Etsy eladó túlcsinosítgatja a boltját.

Nem sokat számít, hogy mennyire egységes boltod, hogy mennyire jó a fejléc, nem gond ha nem egységes a bolt kinézete, ha a termékfotók is többféle stílusúak. A legtöbb vevő egy-egy termékoldalra fog közvetlenül érkezni, és a többségük meg sem nézi a boltodat magát. Nem tudok róla különösebb statisztikát, hogy a nagyon nagy forgalmú boltoknál van-e ennek jelentősége, de ott általában az egységes kép “magától alakul ki”, ahogy azokat a képeket veszik előre a termékfotóknál, ami kattintásokat hoz, és általában ami egyik terméknél beválik, az a többinél is be szokott.
A csinosítgatás helyett inkább figyeld a konkurenciát, és regisztrálj az erank kulcsszótervezőre.
Persze a termékfotók nagyon fontosak, arra megéri időt és energiát áldozni, de ha már elég jónak tűnnek, akkor erről a feladatról is tovább kell lépni sajnos egy kellemetlenebbre.

9. Túl gyorsan vár eredményt sok eladó

Egy új Etsy boltnak organikusan (hirdetés nélkül) akár egy évre is szüksége van, hogy “elinduljon”, ez alatt végig foglalkozni kell vele (eleinte a bolt nyitásakor sokat, utána már csak kevesebbet). Hirdetéssel ez felgyorsítható, de nem minden terméket éri meg az Etsyn hirdetni, és hosszú távon legtöbb esetben csak az organikus módon érkező vásárlók hoznak elég bevételt, így nem megy egyik hétről a másikra egy bolt felfuttatása.
Türelem és a folyamatos kis módosítgatások a sikeres Etsy bolt kulcsa.

10. “Csak rosszat hallani mostanában az Etsyről, nem éri meg az energiát” – mondják sokan.

Nincs igazuk azoknak, akik ezt gondolják, ugyanis bár az Etsyn a regisztráció mostanában bonyolultabb lett, mint korábban volt, de utána nem jellemző, hogy arányaiban több probléma lenne, mint régebben volt. Az meg teljesen természetes, hogy egy Etsy eladást segítő csoportban, mint ami a Facebookon van, elsősorban problémákkal találkozik az ember, hiszen arra van a csoport, hogy segítséget lehessen kérni. Kevesen vannak, akik a sikereiket írják le, hiszen miért is írnák le, általában eszükbe sem jut a csoport, amikor minden rendben van.

Az Etsyn eladni egy hosszú távó projekt, mert sok idő felfuttatni egy boltot, de ez semmiben sem különbözik egy webshoptól, vagy egy új márkától Magyarországon, ott is elmondható ugyanez. Az Etsy nagy előnye a nemzetközi piac, és az, hogy a vevők ismerik és bíznak a platformban.

 

…..

Van több Facebook csoportom, ahova segítségért tudsz fordulni vagy csak tanulni a többiek tapasztalataiból.
Ha Etsy bolt nyitásán gondolkodsz vagy van már Etsy boltod, akkor lépj be az Etsy boltokat segítő csoportomba a Facebookon.
Az Amazon Handmade boltokat segítő csoportot pedig itt találod. Egy általános csoport külföldi értékesítéssel kapcsolatban, ahol mindenről kérdezhetsz, amit itt az oldalon olvasol.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető. Nem sok levelet küldök, tényleg csak a legfontosabbakról, és általában vannak kifejezetten csak a feliratkozóimnak szóló cikkeim.