A koronavírus-helyzet miatt láthatóan megnövekedett az érdeklődés az Etsyn értékesítés felé. Nézzük, mire számíthatnak azok, akik most szeretnének Etsy boltot nyitni.

Az Etsy célországainak a többségében már többé-kevésbé valamilyen kijárási korlátozás van, és nagyon sok munkahely zárt be ideiglenesen vagy végleg, az emberek az otthonukba vannak beszorulva vagy “bezárva”. Soku(n)k számára a következő pár hónap bizonytalan, így visszafogják a költekezést, viszont elég sok időt töltenek az interneten. A vásárlások nagy része átterelődik az internetre, így sok olyan terméket is várhatón ott vesznek meg az emberek, amiket eddig inkább személyesen választottak ki, így lesznek eladók, akiknek várhatóan több eladásuk lesz ebben az időben.

Az Etsyn értékesített termékek többnyire inkább a drágább kategóriába esnek, így a boltok nagy részének a forgalma már most visszaesett és várhatóan további visszaesésre lehet még számítani. Viszont a meglévő eladók közül is egyre kevesebben érnek már rá a boltjukkal foglalkozni (például mert a gyerekekkel foglalkozik otthon helyette), vagy nem tudják a termékeket már postázni, így nagyon sokan szüneteltetik a boltjukat. Vagyis vannak olyan termékek, ahol bár csökkent a kereslet, de az esetleges konkurens boltok bezárása miatt mégsem nehezebb egy új boltnak eladni, mint korábban, sőt akár az is lehet, hogy sokkal jobb helyzetben van.
A print on demand boltok csúszásai miatt előtérmbe kerülnek majd a saját gyártású termékek, így az ilyen eladóknak is várhatóan több megrendelésük lesz.

A kereslet a legtöbb kategóriában általában nézve mindenképpen csökken, nagyon sokan csak nézelődnek a boltokban, esetleg elmentegetik a kedvenc termékeiket. Viszont születésnapok, évfordulók a korlátozások alatt is vannak, sőt gyerekek is születnek, így bizonyos típusú termékek kereslete nem várható, hogy nagyságrendeket csökkenjen.
Várhatóan nem csökken az érdeklődés a digitális termékek felé, a lakásdekoráció és az ajándéktárgyak iránt sem.

A vírus elleni védekezéshez szükséges termékekre viszont óriási érdeklődés van a piactéren, amit most már az Etsy is támogat, így aki ebben az irányba akar elmenni, annak érdemes minél gyorsabban feltennie a termékeket és kinyitnia a boltját.

Új Etsy bolt nyitása ebben a helyzetben

Aki most kezd az Etsyn értékesítéssel foglalkozni, arra az átlagnál eseménytelenebb első pár hónap vár valószínűleg (de itt is vannak kivételek, hiszen a megfelelően kiválasztott termékekkel most is könnyű elindulni). Viszont mivel egy Etsy boltot felépíteni sok hónap (vagy akár egy év), így ha valakinek éppen most lett felszabaduló ideje, akkor el tud kezdeni foglalkozni vele, és az év második felére/végére, amikorra reméljük valamennyire sikerül visszaállni a régi kerékvágásba, egy rendesen felépített, és optimalizált boltja lesz, amivel ki tudja majd használni a karácsonyi vásárlási rohamot.

Digitális termékek
Digitális termékeknél nem várható, hogy a boltok bezárjanak, így még nagyobb konkurenciára kell számítani, mert jelen helyzetben több eladó tér majd át a digitális termékek értékesítésére.

Szállítás
Magyarországról működik a nemzetközi szállítás, egyelőre a tévhitekkel ellentétben a Magyar Posta is döcögve, de szállít a legtöbb országba, a nagy futártársaságok meg várhatóan egyáltalán nem fogják beszüntetni a szállítást, maximum kicsit megnő a szállítási idejük.

Feladatok

  • Nézd át alaposan az Etsyn lévő eladókat, keresd ki, hogy mik a népszerű boltok és termékek.
  • Figyeld meg magadon, hogy milyen típusú termékfotóra ugrik oda a szemed a keresésnél, írd össze ezek jellemzőit.
  • Nézd meg, hogy a mostani termékkínálatod mennyiben egyezik az Etsyn lévő termékekkel, ha szükséges próbálj olyan variációkat készíteni, amiből nem található sok az Etsyn.
  • Határozd meg, hogy ki lesz szerinted a vásárlód. Próbáld meg leírni, hogy miért lesz a vásárlód, milyen alkalomból veszi a terméket, és mit vár a termékedtől.
  • Nézd meg, hogy azok a boltok, amiknek tetszik a kínálata és sok vásárlással is rendelkeznek milyen közösségi média jelenléttel bírnak. Hol vannak jelen, melyik platformokon?
  • Próbálj olyan fotókat készíteni a termékeidről, amikre a szemed “odaugrott”.
  • Nézd alaposan utána, hogy mik azok a kulcsszavak, amik leginkább leírják a termékeidet, amikre a vevők keresnének. Írj össze minden terméktől legalább 10 ilyet.
  • Ha eddig nem tetted, akkor lépj be az Etsy bolt nyitása és felfuttatása Facebook csoportba, és figyeld a többiek bejegyzéseit. Ne ijedj meg, ha sok problémás posztot látsz, egy ilyen csoportba a legtöbben valamilyen segítségkérés miatt jönnek, kevesen szoktak dicsekedni, hogy éppen minden rendben van. Kérlek, figyelj a csoport szabályzatára!

Sok sikert! Egy Etsy boltot nyitni hosszú folyamat, de aki hajlandó munkát fektetni bele, az hosszú távon egy jövedelmező vállalkozást tud építeni rá. Ráadásul ezen a vírus-helyzeten is túl leszünk előbb vagy utóbb.
Amennyiben úgy érzed, hogy külső segítségre van szükséged a boltodhoz, akkor nézd meg az Etsy eladók kézikönyvét, amit végre sikerült frissítenem, és újra elérhető itt az oldalon.

 

…..

Van több Facebook csoportom, ahova segítségért tudsz fordulni vagy csak tanulni a többiek tapasztalataiból.
Ha Etsy bolt nyitásán gondolkodsz vagy van már Etsy boltod, akkor lépj be az Etsy boltokat segítő csoportomba a Facebookon.
Az Amazon Handmade boltokat segítő csoportot pedig itt találod. Egy általános csoport külföldi értékesítéssel kapcsolatban, ahol mindenről kérdezhetsz, amit itt az oldalon olvasol.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is, vagy iratozz fel hírlevelemre és értesítelek, amikor több új cikk is elérhető. Nem sok levelet küldök, tényleg csak a legfontosabbakról, és általában vannak kifejezetten csak a feliratkozóimnak szóló cikkeim.