Indíts Etsy boltot!

Akár angoltudás nélkül is

Kézműves és design termékek Magyarországon legtöbbször alulárazottak, mert nehéz őket eladni azon az áron, ami a befektetett munka alapján reális lenne, és sajnos a magyar vásárlók sokszor még ezt a nyomott árat is túl drágának gondolják. A készítőknek ilyenkor csak a márkaépítés és a marketing segíthet.  Ez viszont lassú és sok energiát igényel, a legtöbb kézművesnek ez idegen, vagy pedig inkább az alkotással foglalkozna, pláne, hogy ezek a feladatok akár a munka 90%-át is kitehetik.

Az Etsyn értékesítés azoknak jó megoldás, akik az időigényes márkaépítés és marketing helyett inkább a termékeiket szeretnék jó áron nyugat-európai és amerikai vevőknek eladni. Hosszú távon persze fontos és szükséges(!) a márkaépítéssel is foglalkozni, de nagyon más érzés az, ha már külföldi vevői vannak valakinek, és feleannyi munkával több pénzt keres mintha itthonra értékesítene, és a felszabaduló időben kezd a márkaépítéssel foglalkozni, vagy csak élvezni az alkotást.

2012-ben pont így indultam az Etsyn a termékeimmel, majd egy évvel később kezdtem márkaépítéssel is foglalkozni, amikor már sok terméket eladtam a piactéren. Később saját angolnyelvű webshopom lett, és amikor látszott, hogy Magyarországon is lenne már kereslet a termékeimre (ugyanazon az áron), csak akkor lett meg a magyar webáruház is.
Az Etsy tökéletes ugródeszka egy márkához és az ahhoz kapcsolódó webshop felé.

Van értelme még az Etsyn árulni?

Sokan kételkednek benne, hogy az Etsyn van-e még esélye egy új boltnak. De miért ne lenne? Óriási piactérről beszélünk, persze nagyon sok eladóval, de 41 millió aktív vásárlóval együtt. Korábban sem úgy ment, hogy feltett valaki pár terméket, és aztán jöttek a megrendelések, hanem figyelni kellett, hogy mit kínál az ember, milyen fotóval, milyen áron. Sokan többféle terméket is kipróbáltak míg megtalálták azt, amire volt kereslet. Egyes régi eladóknak persze rosszabbul megy most, mivel megváltozott az Etsy keresője, és nem mindenki igazodott az új rendszerhez.
Ma már tudatosabban kell a részletekre figyelni, jobb fotókra van szükség, illetve más igényei vannak a vevőknek és az Etsynek. De ettől még nem lettek lényegesen rosszabbak az esélyei egy új eladónak sem, mivel bár több az eladó is, de a vevőkből is kétszer annyi van.

2019-es hivatalos statisztikák a piactérről:

Lehet-e angoltudás nélkül érvényesülni egy nemzetközi platformon?

Az Etsy regisztrációban és a bolt nyitásban segíthet egy angolul beszélő ismerős, vagy ha nincs ilyen, akkor lehet használni azt az általam készített letölthető útmutatót, ami tartalmazza az Etsy felületének és a főbb funkcióinak a fordítását és részletes bemutatását, amivel tökéletesen el lehet boldogulni. Emellett csak le kell fordíttatni angolra a termékek leírását és részleteit (ebben tudok segíteni), és feltölteni az Etsyre. Utána pedig az Etsy rendszere automata módon intézi a megrendeléseket és a visszajelzéseket.

Bár angoltudás nélkül elvileg hátrányban van az eladó a többiekkel szemben, de mivel kevesebb dologra kell fókuszálnia, így akár végül sikeresebb is lehet. Például angoltudás nélkül nem érdemes a keresőoptimalizálással foglalkozni, ami lassú és pepecs (de ingyenes), hanem egyből hirdetni kell, ami összességében sokkal biztosabban hozza a megrendeléseket, mint az organikusan keresőből jövő vásárlók. Sokan esnek abba a hibába, hogy új eladóként először maguk próbálkoznak az Etsyn, pedig hirdetés nélkül ma már angoltudással sem könnyebb boldogulni az Etsyn. Pedig a jól beállított hirdetési fiók tervezhető számú megrendelést és nyereséget képes generálni. Egy Etsy eladó akár meg tud élni kizárólag a hirdetésekből jövő megrendelésekből, ráadásul ha valakinek sok eladása van (hirdetésből), akkor az hozza magával a sima megrendeléseket is.
Nem kell nagy összegre gondolni a hirdetésnél, nap 300-500 forint értékű hirdetés egy jól beállított hirdetésnél már nem csak visszahozza a hirdetés árát, hanem rendesen nyereséget is termel.

Milyen teendőid vannak mielőtt megnyitod az Etsy boltod?

1. Lépj be egy Etsy csoportba
Lépj be egy Etsy csoportba, ez lehet az én Etsy csoportom, vagy külföldi csoport (a hivatalos magyar Etsy csoportba csak már nyitva lévő bolttal tudsz belépni). Nézelődj, olvasd el a korábbi bejegyzéseket, főleg a boltkritikákat, mert nagyon sok hasznos információt fogsz látni benne.

2. Írd össze melyik termékeket akarod feltenni az eladásra az Etsyre
Nyiss egy dokumentumot és kezd el összeírni miket szeretnél feltenni az Etsyre.

3. Minden termékednek adj nevet
Találd ki ezt magyarul először, vagy meg kell nézni miket használ a többi Etsy eladó a hasonló termékekre. Az elnevezés nagyon fontos az Etsyn, mert részben ez alapján találják meg a vásárlók a termékeket. A név ne is név legyen, hanem egy nagyon tömör jellemzése a terméknek, lehetőleg minél több jellemzővel. Ebben csak olyan kifejezések szerepeljenek, ami alapján a vevők megtalálhatják a terméket. Ehhez mindenképpen olvasd el ezt a cikkemet.

4. A termékeknek írj leírást
A leírást megírhatod magyarul először, ez legyen rövid és tömör. Az első két mondatba írj bele minden fontos dolgot (mert ennél tovább sokan nem olvasnak). Írd le a termék méretét is, ezt számold át több méretékegységbe is (inch, láb stb, itt van egy konvertáló például). Említsd meg a leírásban, hogy lehet tisztítani, van-e bármi korlátozás a használatában, milyen alapanyagot használtál. Írj bele minden olyan dolgot, amire a vevők általában kíváncsiak szoktak lenni.

5. Írj magadról 2-3 bekezdésnyi szöveget
Írd le miért csinálod ez, miért vagy jó benne, és miért érdemes a vásárlónak tőled vásárolnia. Ez kerül majd a “Rólam” részhez.

6. A termékek elnevezését, és leírásárát is írd bele a dokumentumba
A dokumentumot és a rólad írt szöveget add oda valakinek fordításra. Ha nincs erre ismerősöd, akkor kereshetsz olcsón fordítót a Fiverren. Erről olvasd el ezt a cikkemet. A Fiverr is sajnos angol nyelvű, de erre hátha találsz ismerőst, aki a regisztrációban segít. Ha nem tudod megoldani, akkor segítek fordítót keresni neked.

7. Készíts fotókat a termékekről
Minden termékről legyen több fotó is. Legyen köztük olyan, ahol látszik a termék egészben, meg olyan is ahol a részletei. Csinálj képet a hátuljáról/aljáról is (akkor is, ha üres). Legyen kép használat közben is. A kép legyen éles, világos, a termék jól látszódjon rajta. Ha lehet inkább semleges háttér előtt fotózz.

8. Csinálj egy logót magadnak
Ezt fogod feltenni majd a bolt logójának

9. Találd ki a szállítási árakat
Írd össze, hogy milyen termékeid vannak, milyen méretük és súlyuk van. A posta weboldalán nézd meg, hogy mennyibe kerülne az adott terméket elküldeni Európába és a tengerentúlra. Olvasd el hozzá ezt a cikkemet mindenképpen! Elsőre nem feltétlenül van szükséged futárral szerződni, elég ha van egy olcsóbb szállítási megoldásod. Ne a Facebook csoportokban kérdezgesd, hogy a többi eladó kivel szállít, mert nagyon sok részleten múlik, hanem rakd össze magadnak a szállítási táblázatot, mert sokat tanulhatsz belőle.

10. Találd ki a termékek eladási árát
Nézd meg, hogy mennyi a bekerülési költséged, és mennyi nyereséget szeretnél pluszban elérni (árazásról írok majd még külön cikkben). Nézd meg, hogy hasonló termékek mennyibe kerülnek az Etsyn. Ha sokkal olcsóbb vagy, az sem jó (azt hiszik majd, hogy nem elég jó minőség), de ha sokkal drágább az sem. Lehetsz drágább, de látszódjon a terméken, hogy mitől drágább a tiéd. Ha olcsóbb vagy, próbáld a szállítási árat is beépíteni az árba, és ingyenes szállítást kínálni.

11. Nyisd meg az Etsy boltodat
Ha még nem tetted, akkor regisztrálj az Etsyre, ehhez használhatod a meghívómat, vagy kérj egyet egy Etsyn áruló ismerősödtől. Töltsd fel a termékeket és töltsd ki a boltodra vonatkozó információkat.

Úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a boltnyitáshoz. Az Etsy bolt nyitása és kezelése online tanfolyamom részletesen lépésről-lépésre végigvezet, és mindent megmutat, hogy mit kell csinálnod, ami segítségével biztosan nem lesz nehéz a bolt nyitása és a termékek feltöltése.

Segítség kellene a regisztrációhoz vagy a bolt beállításainál?

Összeállítottam egy letölthető dokumentumot (PDF), amelyben a legelső lépéstől kezdve bemutatom az összes olyan dolgot, ami fontos lehet egy Etsy eladónak és segít, hogy önállóan, saját tempódban építsd fel az Etsy boltod.

67 oldal magyarázatokkal és képernyőmentésekkel

Segít a regisztrációban, a bolt beállításában és a bolt adminisztrálásában

A kézikönyv: 9900 Ft 6 900 Ft

Milyen teendőid vannak miután megnyitod az Etsy boltod?

1. Tölts ki mindent
Tölts ki mindent, amire az Etsy a boltodban lehetőséget ad. Legyen bolt fejléc, legyen fotó rólad, legyen leírás stb.

2. Kérj boltkritikát egy Etsy csoportban
Ez lehet az én Etsy csoportom, vagy a hivatalos magyar Etsy csoport. Kérj boltkritikát, hogy segítsenek a többiek ránézni, hogy milyennek látják a boltodat, a fotókat vagy termékleírásokat.

3. Olvasd el a hirdetésről szóló cikkeimet
Olvasd el ezt a cikket.

4. Kezdj el hirdetni
Érdemes napi 1 dolláros kerettel hirdetni a legjobbnak gondolt 5-10 termékedet, 30 napig. Akkor is ennyi ideig, ha nincs közben eladás belőle. Figyeld, hogy melyik terméknek a hirdetése jelenik meg sokszor, melyikre kattintanak inkább az emberek.

5. 30 nap után elemezd a hirdetési eredményt
Sokan kattintottak a hirdetésre? Volt vásárlás? Lehet érdemes változtatni a fotón vagy a leíráson?

Nincsenek látogatóid? Nézd meg a Keresőoptinalizálás az Etsyn online tanfolyamomat.

Gyakori kérdések az Etsyn értékesítésről

Milyen díjai vannak az Etsyn eladásnak?

Az Etsy-nek nincsenek fix havidíjai, kivéve ha valaki kifejezetten az előfizetéses csomagot választja (amit először biztosan nem érdemes).
Termékfeltöltési díj: 0.20 USD, kb. 55-58 Ft termékenként, de aki meghívó alapján regisztrál, az első 40-et ingyen megkapja.
Az eladás utáni jutalék: 5%
Tranzakciós díj: 4% (+0.30 euró)
Erre opcionálisan rájöhet még 2,5% átváltási díj, de ez a legtöbb új boltot nem érinti.
Plusz 27% ÁFA az teljes összegre (Magyarországon), amit csak az érvényes EU adószámmal rendelkező boltoknak nem kell kifizetni
A díjakról részletesebben ebben a cikkemben olvashatsz

Mikor jár a 40 ingyenes termékfeltöltés?

Ha valaki meghívó alapján regisztrál, akkor az első 40 termék feltöltésekor nem kell kifizetni a $0.20 termékenkénti díjat. Ezt utólag nem lehet sajnos érvényesíteni, így ha valaki mégis szeretné, akkor új boltot kell regisztrálni (lehet ugyanazokkal az adatokkal), de a korábban választott boltnév elveszik, és újat kell választani.
Ide kattintva tudsz úgy regisztrálni, hogy megkapd az ingyenes termékfeltöltéseket.

Szükséges vállalkozás, hogy az Etsyn áruljak?

Alapvetően igen, de az elindulásnál vannak azért kiskapuk. Ezt a cikkemet olvasd el az Etsy adózással kapcsolatban.

Mennyi idő egy Etsy boltot összerakni?

A boltnak a megnyitása nem sok idő, azonban a termékfeltöltés eléggé időigényes, érdemes legalább pár hetet rászánni, hogy jók legyenek a képek, a leírások, a címkék.

Érdemes a bolt megnyitásakor először csak egy terméket feltenni, majd a bolt beállításait elintézni, fejlécet csinálni, a rólam részt kitölteni stb, és csak utána belekezdeni a termékek feltöltésébe, amit utána lehet már lassan is csinálni. Az látogatók így már egy kész boltot látnak (igaz eleinte csak kevés termékkel), akkor is ha még nincs feltöltve minden termék.

Mivel és hogyan érdemes külfölre szállítani?

Nincs univerzális megoldás erre, mert ez függ a termék árától, súlyáról, hova kell küldeni és mennyire sürgős. Általában posta, vagy valamelyik futártársaság a legmegfelelőbb szállítási partner.
Ezzel kapcsolatban olvasd el ezt a cikkemet a szállításról, meg ezt a cikket, illetve majd ezt is.

Mennyire telített az ékszer piac az Etsyn?

Nagyon sok ékszer kapható az Etsyn, és valószínű nincs olyan stílus vagy ékszer típus, amit ne árulna valaki. Általánosságban elmondható, hogy minél egyszerűbb egy termék, annál többen árulják, így ezeknél a termékeknél nem nagyon éri meg új eladóként beszállni a piacra.

Viszont mint mindenhol, az ékszer kategóriában is megtalálhatóak a réspiacok, amikre megéri specializálódni. Itt két lehetőség van: olyan alapanyaggal dolgozni, ami ritka, vagy kevesen használják, vagy olyan jellegű termékeket készíteni, amire kisebb a kereslet vagy kevésbé trendi. Bár így kevesebb lesz a kereslet, de kevesebb a konkurencia is, így könnyebb kitűnni közülük.

Lehet feliratkozókat gyűjteni az Etsyn?

Direkt feliratkozási lehetőségre nincs lehetőség az Etsy bolt felületén, de közvetve lehet feliratkozókat gyűjteni. A feliratkozók gyűjtéséről olvasd el ezt a cikkemet.

Lehet-e más ára a termékeimnek az Etsyn, mint a magyar boltomban?

Mivel az Etsy célcsoportja amerikai és nyugat-európia vevők, így más a célcsoportja, mint egy magyar Meska boltnak vagy webáruháznak. Ezért nem probléma, hogy a két boltnak más az árazása.

Ha valaki a magyar vevőinek is az Etsy boltot szeretné ajánlani, de ott magasabbak az árak, mint amiért a magyar vevőnek árulni szokott, akkor lehet kedvezménykupont adni az Esty boltba a magyar vásárlóknak. Mivel az Etsy a sok eladással rendelkező boltokat előnyben részesíti, ezért megéri a magyar vevőket is bevonni, mivel növekedni fog utána várhatóan a nemzetközi eladások száma is.

A szerző

Vig Virág, 9 éve Etsy eladó, és azóta több, mint 10 ezer darab terméket értékesített ezen a platformon, több mint 60 millió forint értékben.
Korábban nem talált segítséget, hogy tudná a termékeit külföldre is értékesíteni, így saját maga próbálgatta ki a különböző online értékesítési megoldásokat. Az Etsy bolt mellett saját angol és német nyelvű webáruháza van, illetve jelen van az Amazonon is. A világ 46 országából voltak már vásárlói.

Két évvel ezelőtt kezdte el írni a Design Mentor blogot, hogy segítse a hazai designereket és kézműveseket a külföldi piacralépésben. Jelenleg az egyetlen ember, aki az Etsyn és az Amazon Handmade-en értékesítést magyarul tanítja.

Virágról és az eddigi munkáiról részletesebben itt olvashatsz.

Az Etsy semmilyen formában nem támogatja az oldalon megjelent tartalmat.